Cukros pixis
- Engedj el… - kérte a nő.
- Nem kell nekem semmit tennem. Majd elengedsz magadtól!
- Engedj el…. mondd azt tiszta szívből, hogy nincs rám szükséged… - kérlelte a nő újra.
- Dehogy mondom! – csattant fel a férfi. Az indulattól teste előre lendült a fotelból.
- Nem tudsz szeretni, s fájdalmat okozol - mondta a nő szomorúan. Meggyötörtél… csak úgy… a játék kedvéért….
- Hagytad!- mondta a férfi még mindig emelt hangon.
- Igen! Hagytam! Ha így akartad, legyen így! – válaszolt a nő mélyen a szemébe nézve. A kérdés csak az, hogy miért volt erre szükséged…
A férfi láthatóan meglepődött. Teste újra belesimult a fotelba. Tekintete elmosódottá vált, a nőre nézett, de befelé figyelt.
A nő ismerte ezt nézést. Tudta, hogy ekkor nemcsak a tekintetük, de a gondolataik is összekapcsolódnak. Szinte eggyé váltak. Ilyenkor átjárta egy különös, fenséges érzés. Elvarázsolva lebegett benne. Olyan szoros, közvetlen, bensőséges kapcsolatot élt meg ilyenkor a férfivel, ami semmihez sem volt fogható. Akár egy nagyon intenzív, agyi orgazmus. Érezte a gondolatait, érzéseit, s szavak nélkül tudtak beszélgetni. Értékes volt számára ez a nem mindennapi kapcsolat, mely azóta volt, amióta először a férfi ajtót nyitott neki, és a szemébe nézett. Rabul ejtette ez a nézés. Bele szeretett. Soha nem érzett ilyet azelőtt, s senki nem tudta ezt felidézni benne, azóta sem.
Az első perctől kezdve szerette a férfit, olyannak, amilyen. Sokra becsülte a tudását. Gondolatban érezte a küzdelmeit, a félelmeit, a kétségeit is. Sokszor olyan erős volt ez a segélykiáltás, hogy nem tudott dolgozni, odafigyelni az aktuális tevékenységére. Megmagyarázhatatlan módon ilyenkor szinte semmit sem tudott csinálni, s figyelmét teljes egészében a férfinek szentelte, hogy enyhítse kínjait. De érezte a boldog pillanatait is, amit más emberekkel töltött. Időnként a nő nem tudta eldönteni, hogy mi viseli meg jobban. Az, amikor a férfi életunt, vagy az, amikor gondolatban tőle távol van, s másnak örül, nem neki. Egy idő után annyira megviselték ezek a nyitott, összeolvadt pillanatok, hogy szinte fájtak. Időnként úgy érezte, hogy nincs is saját élete. Sokszor próbált eltávolodni a férfitől, de nem járt sikerrel. Nem csinálom!... Nem csinálom!… - méltatlankodott ilyenkor. Figyelemre sem méltat…. hiába kérem…. Nem érti, nem érzékeli, hogy túl szoros ez a gondolati kötelék… szinte megbénít, gúzsba köt… ahogy senki sem birtokolhatja a testem, nem nyomoríthatja meg az érzéseimet, úgy senki sem uralhatja a gondolataimat sem... Nem bírom!… - lázadt ilyenkor. Kis idő múlva fizikai fájdalmai lettek, s olyan erőssé váltak, hogy elájult a munkahelyén, vagy nem tudott lábra állni, vagy nem kapott levegőt. A tünetek csak akkor múltak el, ha megbékélt, ha gondolatai kisimultak, s újra szeretetteljessé vált és elfogadta, hogy egy láthatatlan kötelék újra és újra a férfihez fűzi.
- Engedj el... – kérte a nő újra.
- Hadd vegyek belőled annyit, amennyire szükségem van, s akkor, amikor én akarom! – mondta indulatosan a férfi.
A nő elképedve hallgatta. Ez nem lehet igaz! Egy cukros pixishez hasonlított! – villant át az agyán. Megáll az eszem! Hát nem látja! Olyan, mint egy kisgyerek, aki soha sem kapott édességet. Most, hogy ott a cukros pixis, mohón belemarkol, s a cukorral teli kis kezét nem tudja kivenni. Az ökle beleszorult az edénykébe és hiába rángatja, nem tudja elengedni. Akkor most ki enged el kicsodát?- tűnődött a nő.
Fürkészve nézte a férfi arcát. Az előbb úgy tűnt, hogy a férfi megértette, amit a nő gondolt, de most, mintha az egész beszélgetés lepergett volna róla. Még nem látja, hogy a cukros pixis mindig ott volt, s mindig ott is lesz neki, s büntetlenül bármikor annyi édességet vehet magának, amennyit csak akar, s akkor, amikor csak akarja. El kell telnie némi időnek ahhoz, hogy megtapasztalja és megtanulja, hogy nem kell mindig erővel belemarkolnia a cukros pixisbe. Bármikor vehet édességet, akár egyet, akár egymás után többet is anélkül, hogy a cukros pixisbe beleragadna a keze. Így azt nem kell sem rázogatnia, mint egy kolompot, sem összetörnie ahhoz, hogy elengedje.
Milyen kár, hogy most még nem érti ezt….
A nő csöndesen csak ennyit mondott:
- Ha így akarod… hát… akkor legyen így…..
- Cserébe te is annyit vehetsz, amennyit akarsz – mondta a férfi engedékenyen. Csak ne légy mohó, mert a kezedre csapok!
- Én mohó vagyok! – súgta a nő… s ugyan ki vagy Te, hogy megmondd nekem, hogy ki és milyen lehetek!?